
KOCKAMÓKA HACKATHON
2021.10.09 14:00-22:00
10 izgalmas téma - 8 óra ötletelés - 20 innovatív megoldás
Mi az a Kockamóka Hackathon?
Egy 8 órás esemény, ahol 3 fős csapatok brainstorming keretében különböző izgalmas témákról és megoldásokról ötletelnek.
Például megoldást keresünk arra az élethelyzetre, ha újra meg kell tartanunk a társadalmi távolságot. De ez a 8 óra választ adhat arra is, hogy a szerintetek mi az oktatás, közlekedés jövője, vagy mit fogunk enni és inni 2050-ben, hogyan segítünk az elesetteknek,
mit tehetünk azért, hogy a bolygónk 10-20 év múlva is élhető legyen.
A csapatok munkáját egy-egy gyakorló szakember mentorálja, segíti. Az esemény célja, hogy ugródeszkára állítsuk a jövő alkotóit, inspirálva ezzel a titeket arra, hogy merjetek belevágni egy ötlet kidolgozásába.
Kik pályázhatnak?
Az eseményre 14 és 18 év közötti diákok nevezhetnek, 3 fős vegyes csapatokban.
Tehát nagyon fontos, hogy a csapatodban legyen legalább egy lány vagy fiú is.
A részvételhez elsősorban nyitottság, érdeklődés, jó ötletek és kalandvágy szükséges. Ha ez megvan bennetek, itt a helyetek.
Összesen 20 csapat vehet részt az eseményen, nehogy lemaradjatok róla, regisztráljátok a csapatotokat még ma!
👇👇👇
A jelentkezési határidő: október 3., vasárnap éjfél.
A jelentkezésetek sikerességéről a megadott email címre pár munkanapon belül visszaigazolást küldünk.
Milyen témákra számíthattok?
A pontos témák listáját a regisztrált csapatokkal a regisztráció lezártakor osztjuk meg.
Addig is gondolatébresztőnek:
Future of learning and education
Food Factory
The future of transport
Build and design your space
AgriTech
Milyen eszközöket használhattok a Hackathon során?
LEGO, színes papír, zsírkréta, ceruza, cellux, csapatmunka, prezentáció, nyitottság és bármi más, amire a csapatotoknak szüksége van egy sokakat érintő probléma megoldását bemutatni.
Hol leszünk?
Még keressük az ideális helyszínt Budapest belvárosában
Hogyan zajlik a verseny?
A program kezdetekor a korábban megismert témák közül sorsolunk minden csapatnak. Az így kapott kihívásokra a 3 fős csapatok szabadon dolgozzák ki innovatív megoldásaikat. Kikapcsolódásként közösen ebédelnek és beszélgetnek egy inspiráló vendéggel. A nap zárásaként 3 percben bemutatják megoldásaikat a zsűrinek és egymásnak.
A jelentkezés menete
A csapatok jelentkezését 2021. október 3-ig várjuk, és október 4-ig visszajelzünk mindenkinek.
Minden csapattagnak regisztrálnia kell a jelentkezési határidő végéig a hackathon regisztrációs felületén külön-külön.
A regisztráció során ne felejtsétek el megadni csapatotok nevét.
Maximum 20 csapatot tudunk fogadni, szóval regisztráljatok minél előbb, nehogy lemaradjatok.
Tippek a felkészüléshez
Mitől jó egy csapat?👇
Feladatok és szerepek
Gondoljátok végig, hogyan fogjátok a hackathon folyamán a feladatokat elosztani.
Beszéljétek át, hogy kinek mi a szerepe a közös munkában, ki milyen feladatokat vállal, ki milyen feladatokért felel a csapatban.
Inspiráció gyűjtése
Kutassatok, keressetek, hogy milyen hasonló projektek vagy újító megoldások léteznek már a világban?
Bármilyen weblap, template érdekes példa lehet, ami kicsit is kapcsolódik a projektetekhez.
Pihenj rá!
Minél kipihentebben érkezel, annál nagyobb hatékonysággal tudsz dolgozni, ötletelni és együttműködni a csapatoddal.
Out of the box?
Merj megosztani bármilyen ötletet, hiszen minden gondolat értékes és inspiráló lehet a másik számára, mely végül elvezethet a megoldáshoz, jelen esetben az innovatív ötlethez/alkotáshoz.

zsűri
Rendhagyó zsűrizéssel készülünk!
A zsűri szerepe nem az lesz, hogy megállapítsa, melyik csapat/megoldás a legeslegjobb, hanem hogy megnézze, a te csapatod miben a legkiválóbb! :)

Mentorok
A csapatok munkáját a Hackathon ideje alatt egy-egy gyakorló szakember mentorálja. Ebben a munkában segítségére lesz egy sorvezető, melyet a csapatok részére is elérhetővé teszünk és amelyben összeszedtük a legfontosabb lépéseket, tippeket, feladatok időrendjét és más hasznos dolgot azért, hogy a legjobb innovatív ötletek megszülethessenek.

Gyakori
kérdések
Lapozz!
Ebben a részben a következő témakörökben nyújtunk segítséget:
1. Tudnivalók a nevezéshez szükséges előképzettségről
2. Tudnivalók a nevezési feltételekről és határidőkről
3. A csapatról
4. Tudnivalók a versenyről és a bemutatóról
5. A pályázott projekt, zsűrizés és szerzői jogok
1.Tudnivalók a nevezéshez szükséges előképzettségről
Szükséges valamilyen előtudás, -képzettség a jelentkezéshez?
A Hackathonra bárki nevezhet, nincs semmilyen előfeltétele, fontos viszont a kíváncsiság, ötletesség és a jövő iránti lelkesedés.
2. A nevezés feltételei és határideje
Elég, ha az egyik csapattag regisztrál?
Nem!
Minden csapattagnak regisztrálnia kell a jelentkezési határidő végéig a hackathon regisztrációs felületén külön-külön.
A regisztráció során ne felejtsétek el megadni csapatotok nevét.
Hárman egyszerre kell jelentkeznünk / regisztrálnunk vagy külön-külön is lehet?
A csapat három tagja külön-külön tud regisztrálni. Erre 2021. október 3-ig, vasárnap éjfélig van lehetőség.
Maximum 20 csapatot tudunk fogadni, szóval regisztráljatok minél előbb, nehogy lemaradjatok.
Meddig tudunk nevezni a versenyre?
A nevezési határideje 2021. október 3. vasárnap, éjfél. 20 csapat jelentkezését várjuk, ha hamarabb betelnek a helyek, a jelentkezéseket időbeli sorrendben tudjuk fogadni.
Van nevezési díj?
Nincs, a nevezés ingyenes.
Hogyan tudok nevezni?
A nevezés feltétele, hogy kitöltsétek a regisztrációs felületet. Emellett az is fontos, hogy csak akkor jelentkezhettek a hackathonra, ha 3 fős csapat vagytok.
Elakadtam a nevezéssel, kinek szóljak?
Ha bármilyen okból elakadtatok a nevezési folyamattal, írjatok Varga Emesének a emese.anna.varga@skool.org.hu email címre és megoldjuk a problémát!
Közeledik a 19. születésnapom. Ugye még indulhatok?
Ha a 18. születésnapod 2021 október 3-a után van, pályázhatsz.
Még nem vagyok 14 éves. Beállhatok egy csapatba?
Ha 2021 október 3-ig betöltöd a 14. életéved, akkor igen.
Benne lehet a csapatban a tizenkilenc éves nővérem?
Nem. A csapat egyik tagja sem lehet 18 évesnél idősebb vagy 14 évnél fiatalabb.
Hányan jelentkezhetnek a Hackathonra?
20 db 3 fős csapatok jelentkezését fogadjuk.
Szeretnék nevezni, de nincs csapatom/nem vagyunk meg hárman. Mit csináljak?
Ne izgulj!
A Facebook Hackathon csoportban segítünk neked csapattársakat keresni.
3. A verseny menete
Mikor értesülök arról, hogy bejutott-e a csapatom?
A jelentkezési határidőt követően 2021. október 4-én 12:00 óráig minden jelentkezőnek küldünk visszaigazoló levelet.
A 20 csapatot a bejutásról legkésőbb 2021. október 4-én hétfő 17:00 óráig emailben értesítjük.
Mikor értesülök arról, hogy melyik témával foglalkozik majd a csapatom?
A pontos témák listáját a regisztrált csapatokkal a regisztráció lezártakor osztjuk meg. Néhány téma gondolatébresztőnek: Future of learning and education, Food Factory, The future of transport, Build and design your space, AgriTech ...
Hol lesz a Hackathon?
A Hackathon Budapest belvárosában rendezzük meg.
Még keressük a legjobb helyszín.
Mikor lesz a projektek bemutatása?
A hackathon időpontján 2021. október 9-én, szombaton 20:00-22:00 óra között egy 4 fős zsűrinek fogjátok majd prezentálni az elkészült munkátokat.
Hogyan zajlik a projektmunkák értékelése?
A zsűri a megadott értékelési szempontok alapján értékeli a csapatok teljesítményét a projektbemutatók alapján.
Mikor lesz az eredményhirdetés?
Az eredményhirdetésre és a díjak átadására a hackathon helyszínén és időpontjában, tehát 2021. október 9-én, szombaton kerül sor.
MIk lesznek a nyeremények?
4. A csapatról
Miért és hogyan kell csapatban elkészíteni a pályamunkát?
Ahogyan a valós életben is csapatként kell projekteket megvalósítani, így érdemes a feladaton mindig együtt dolgoznotok. A projektet úgy osztjátok fel, ahogy szeretnétek – például, ha egyikőtök nagyon szereti szöveget írni, ő készítheti el a tartalmat, más valaki a grafikai elemeket, a harmadik pedig elkészítheti a prototípust.
Használjátok ki, ki miben a legjobb, a legkreatívabb, a megvalósítást rátok bízzuk.
Benne lehetek több csapatban is?
Nem, egy személy csak egy csapatban indulhat.
Csak 3 fős csapatok jelentkezhetnek?
Igen, a versenyre csak 3 fős csapatok nevezhetnek.
5. A pályázott projekt, zsűrizés és szerzői jogok
Milyen típusú projektet adhatok be?
Készíthettek egy makettet kartonból, rajzolhattok, LEGO elemekből építhetkezhettek, vagy mindezeket együtt.
Nézzétek meg az értékelési útmutatót, hogy milyen szempontokat fognak a zsűritagok figyelembe venni. A pályaművek elkészítésénél kérjük figyeljetek oda a szerzői jogok védelmére, amiről részletesebben az utolsó pontban olvashattok.
Hogyan hasonlítja össze a zsűri a teljesen különböző munkákat?
A zsűri elsősorban arra kíváncsi, hogy mire vagytok képesek a fantáziátok és a használt eszközök által, mennyire egyedi, újszerű, szokatlan a projekt, amit létrehoztok a csapatotokkal.
A pontos értékelési szempontokról részletesen itt olvashatsz.
Kik bírálják el a beadott munkákat?
A hackathon során elkészített projekteket mindenek előtt egyediségük, ötletességük és hasznosságuk alapján bírálja el a zsűri, éppen ezért az informatikai hátterű tagok mellett, a tech szektor különböző területeiről érkeznek szakemberek a zsűri tagjai közé.
A különböző korosztályok egyszerre versenyeznek, vagy külön-külön?
A 14 és 18 év közötti korosztály képviselői egyszerre versenyeznek, ugyanis a részvétel előképzettséghez nem kötött, így a felkészültség és az életkor között nincs direkt kapcsolat.
A szerzői jogok tiszteletben tartása
Ahogyan az igazi fejlesztőknek is, a munka során a versenyzőknek is kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a szerzői jogokra. A saját készítésű képeitek, grafikáitokat, esetleg saját készítésű természetesen korlátlanul használhatjátok fel.
Az internetről letölthető fájloknak – képek, hangok, zenék, videók – viszont csak egy része szabadon felhasználható, míg másokat szerzői jogok védik, vagyis alkotóik tulajdonát képzik, és nem használhatók fel a forrás megjelölése nélkül.
A legjobb, ha saját készítésű vagy az alapkönyvtárban található médiaelemeket használtok fel. Amennyiben máshonnan, mások által készített anyag (kép, hang, stb…) kerül felhasználásra, azt a pályamű bemutatásakor kérjük jelezzétek a forrás és a szerző megadásával.